Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: igazi topcsapathoz igazolhat Rakitic!

A Mundo Deportivo értesülései szerint Ivan Rakitic utolsó heteit tölti az FC Barcelona csapatában. Állítólag valóban a Serie A felé veheti az irányt, ám továbbra is a csúcsokra vágyik, így az Internazionale helyett a sokkal ütőképesebb Juventus lehet a végállomás a horvát számára.

A Juventus a hír szerint már be is jelentkezett Rakitic-ért, és még januárban magához láncolná egy előnyös ajánlat ölelésében. Úgy tudjuk, hogy a Barca is hajlandó tárgyalni, de csak olyan gárdákkal, akik valóban képesek megfelelő ajánlatot küldeni a velük 2021-ig szerződésben lévő középpályással.

Egy a témához közel álló forrás szerint Rakitic egyre inkább feleslegesnek érzi magát az egyébként sem remekelő Barcelonában, de továbbra is szeretne a Bajnokok Ligájában bizonyítani. Ehhez pedig remek esélye lenne tavasszal a Juventus-nál.

A 31 éves Rakitic értékét a mértékadó Transfermarkt.de 35 millió euróra becsüli.