Eb-selejtező: a Dinamo Zagreb fiatal támadója először lett spanyol válogatott

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2019 november 8. 14:38

Keretet hirdettek a spanyolok a 2020-as Európa-bajnoki selejtező következő fordulójára, ahová karrierje során először kapott meghívót a Dinamo Zagreb fiatal támadója, Dani Olmo. 

Forrás: alteszone.com

Roberto Moreno spanyol szövetségi kapitány kihirdette a 23 fős válogatott-keretét, amelyben egy új név is szerepel, Dani Olmo személyében. A 21 éves támadó már végigjárta a korosztályos válogatottakat, idén nyáron pedig megnyerte az U21-es Európa-bajnokságot, illetve az ősszel lejátszott négy mérkőzésükön ő viselte a csapatkapitányi karszalagot. Olmónak klubcsapatában, a Dinamo Zagrebben is nagyon jól megy eddig a szezonban: 16 tétmérkőzésen 6 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott.

Hosszabb-rövidebb szünet után ismét kapott meghívót Paco Alcácer és Álvaro Morata, de sérülés miatt nem lesz ott a selejtezőben Rodri és Jordi Alba sem.

A spanyol válogatott jövő pénteken Máltát fogadja Cadízban, majd három nappal később Romániát látják vendégül Madridban. Roberto Moreno gárdája már szinte tét nélkül várja a találkozókat, hiszen már biztosították részvételüket a 2020-as Európa-bajnokságon.

A SPANYOL VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE:
Kapusok: 
David de Gea (Manchester United), Kepa Arrizabalaga (Chelsea), Pau López (AS Roma)
Védők: Dani Carvajal (Real Madrid), Jesús Navas (Sevilla), Sergio Ramos (Real Madrid), Raúl Albiol (Villarreal), Inigo Martínez (Athletic Bilbao), Pau Torres (Villarreal), Juan Bernat (PSG), José Luis Gaya (Valencia)
Középpályások: Sergio Busquets (FC Barcelona), Rodri (Manchester City), Santi Cazorla (Villarreal), Fabián Ruiz (Napoli), Saúl (Atlético Madrid), Thiago Alcántara (Bayern München)
Támadók: Rodrigo (Valencia), Gerard Moreno (Villarreal), Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), Dani Olmo (Dinamo Zagreb), Paco Alcácer (Borussia Dortmund), Álvaro Morata (Atlético Madrid)