Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ibrahimovic visszatérhet korábbi csapatához

A rutinos svéd támadó újfent az olasz élvonalban (Serie A) rúghatja a bőrt, legalábbis az MLS komisszárja szerint.


Zlatan Ibrahimovic újra Olaszországban szerepelhet, ráadásul egyik korábbi csapatához, az AC Milanhoz térhet vissza. Legalábbis az MLS komisszárja, Don Gaber szerint, aki magasztalta a 38 éves támadót, majd elmondta, hogy ki csábítja őt vissza Európába. A svéd klasszis 2010 és 2012 között szerepelt az Rossoneri színeiben, ezen idő alatt 85 mérkőzésen 56 gólt és 24 gólpasszt jegyzett.

“Sok rekordot megdöntött az elmúlt két évben az itt szerzett góljaival. Boldog voltam, hogy itt szerepelt, kedveltem minden pillanatát, főleg, amikor egyes szám harmadik személyben beszélt magáról. Remélem, hogy marad, de most korábbi csapata, a Milan hívja, és mivel a világ egyik legnagyobb klubja invitálja, így nem lepődnek meg, ha távozna”mondta Gaber. 

Ibrahmivic az LA Galaxy játékosaként 58 találkozón lépett pályára, ezeken 53 gólt szerzett, valamint kiosztott 15 gólpasszt is.