Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: újabb Arsenal vereség idegenben! – VIDEÓVAL

Unai Emery menedzser teljes kétségbeesésében már egy abszolút felforgatott kezdőcsapattal és taktikával próbálkozott, ez az új impulzus is kevés volt ma a Bajnokok Ligája helyezésre ácsingózó Leicester ellenében. Ez volt a spanyol mester utolsó meccs a londoniak kispadján?

Premier League – 12. forduló
A Guimaraes elleni döntetlen sem volt túl izmos végeredmény, ám az „Ágyúsok” szurkolói még reménykedhettek, hogy Unai Emery a hétvégi, Leicester elleni rangadóra összekapja csapatát. Azonban a korábbi PSG-edző hiába „bocsátott meg” Mesut Özilnek, és hiába tette parkoló pályára a rebellis Granit Xhakat, alighanem utolsó lehetőségét tékozolta el.

Bár a mezőnyben tulajdonképpen még ez a felforgatott Arsenal is méltó ellenfele volt a „Rókáknak”, ám Brendan Rodgers ütemezett taktikai húzásai ellen semmiféle ellenszere nem volt Emerynek. Aubameyangék szinte teljesen veszélytelenek voltak Kasper Schmeichel kapujára, miközben Bernd Leno többször is Manuel Almuniat, vagy Lukasz Fabianskit idézte bénázásaival.

A City teljesen megérdemelten söpörte be a győzelmet, lévén a hazai gárdából többen is kiemelkedőt nyújtottak a kicsivel több mint kilencven perc során. Közülük is kiemelkedett Jamie Vardy. A 2016-os bajnokcsapat egyik utolsó, még a King Power Stadiumban vitézkedő sztárja góllal és gólpasszal szomorította az Arsenalt.

Rodgers-ék a holnapi, Liverpool – Manchester City rangadóig a második helyre tornázták fel magukat. Az Arsenal már tekintélyes távolságra süllyed a BL-indulást jelentő negyedik pozíciótól is.

Leicester City – Arsenal 2:0 (0:0)
G.: Vardy (68.), Maddison (75.), ill. –

A meccs összefoglalója: