Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal vezetősége továbbra is Emery mellett áll

A spanyol szakembert nem tervezi meneszteni az ágyúsok vezetősége, továbbra is látnak fantáziát a közös munkában.


Mint ismert, szombaton 2-0-ás vereséget szenvedett az Arsenal a Leicester City együttesétől, ezzel eltávolodva 8 pontra a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helytől, ami akár 9 is lehet, ha Manchester City megveri ma a Liverpoolt.

Az ágyúsok az idei 12 mérkőzésből mindössze négyet nyertek meg, öt alkalommal játszottak döntetlen, és a tegnapival együtt három vereségnél járnak, ami aggódásra ad okot a szurkolók körében. A vezetőség mindezek ellenére bízik Unai Emeryben, aki a botrányos szereplés miatt bocsánatot és türelmet kért a szimpatizánsoktól, hogy fejlődni fog a csapat és jobb lesz a játék képe, valamint az eredmények is jönni fognak.

A menesztés azért sem jött szóba az ágyúsok vezetőségénél, mert tisztában vannak azzal, hogy a Leicester City egy erős és masszív gárda idén, és a mutatott játékkal megvoltak elégedve az első bekapott gólig, ennek következtében bizakodók a baszk trénerrel szemben.