Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Parma szakította meg az AS Roma veretlenségi sorozatát – videóval

Az olasz bajnokság 12. fordulójában az AS Roma a Parma otthonába látogatott. A fővárosi csapat nem játszott igazán jól, amit kihasználtak a hazaiak, és meg is nyerték a mérkőzést. A Roma így elvesztette a bajnokságban a hatmeccses veretlenségi sorozatát. 

Forrás: AS Roma Twitter

Már az elején jobban játszott a Parma, és leginkább csak az volt a kérdés, hogy mikor szerzik meg a vezetést. A Roma azonban jól védekezett, és ha épp nem a védők piszkáltak bele az utolsó pillanatban a labdába, akkor Pau Lopez védett, többször bravúrral. Az első játékrész végén azért a vendégek is tudtak veszélyeztetni, ekkor Kluivert lövését kellett a hazaiak kapusának védenie.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, bár az 55. percben Kolarov  lenyűgöző szabadrúgása a bal kapufát találta el. A 68. percben azonban sikerült megszereznie a vezetést a Parmanak, miután egy támadás végén Sprocati adta be a labdát középre, amit Gagliolo először levett mellel, majd belőtte a jobb alsó sarokba. A hazai csapat itt nem adta fel, többször is szép támadást vittek végig, de a befejezéseik pontatlanok voltak. Azért a Roma sem akart veszni hagyni egyetlen pontot sem, és a 85. percben Ünder léc alá tartó lövését kellett bravúrral védenie Sepének, de pár perccel később már Pau Lopeznek volt ugyanekkora védeni valója. A Roma végül nemhogy pontot nem tudott menteni, de az utolsó percben a Parma megnövelte az előnyét. Hatalmasat hibázott a fővárosiak védelme, így Cornelius egyedül vihette a labdát a kapu felé, amit könnyedén lőtt így a kapuba Pau Lopez mellett.

Parma – AS Roma: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Sprocati (68.), Cornelius (90+3.) ill. –
Sárga lap: Scozzarella (24.), Barilla (75.), Hernani (76.) ill. Zaniolo (11.), Kluivert (78.)
Kiállítás: – ill. –

A forduló további mérkőzései:

Szombat:

Sassuolo – Bologna: 3-1
Brescia – Torino: 0-4
Inter – Hellas Verona: 2-1
Napoli – Genoa: 0-0

Vasárnap:

Cagliari – Fiorentina: 4-4
Lazio – Lecce: 4-2
Sampdoria – Atalanta: 0-0
Udinese – Spal: 0-0
Parma – AS Roma: 2-0
20:45 Juventus – AC Milan (Tv: Digisport 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: