Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Dybala döntött az olasz örökrangadón – videóval

A Juventus ismét a tabella élén, hiszen a régi rivális AC Milan együttesét fogadva sem tudott hibázni.

(forrás: twitter.com/juventusfcen)

Hihetetlen gyenge játékkal rukkolt elő Olaszország két legnagyobb történelemmel rendelkező csapata, az olasz rangadó szinte esemény nélkül, enervált, unalmas játékkal csordogált végig.

Az első félidőben domináló gyenge játékot a csapatok második félidei teljesítménye sem tudta feledtetni, hiszen a második játékrész legnagyobb drámája a portugál legenda, Cristiano Ronaldo lecserélése volt, amikor Maurizio Sarri már az 55.-ik percben leváltotta a tavaly nyáron 100 millió euró fejében érkező klasszist. Ronaldo ugyan nem hisztizett, de a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzést követően láthatóan nem tetszett számára, hogy ezúttal még hamarabb kell elhagynia a pályát. A csere csattanója sem maradhatott el, hiszen a Juventus győztes gólját pont az a Paulo Dybala szerezte, aki Ronaldot váltotta az oldalvonalnál.

Dybala győztes találatára a vendégek már nem tudtak reagálni, ezzel pedig a mérkőzés 1-0-ás végeredménnyel zárult.

Juventus – AC Milan: 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Dybala (77.) ill. –
Sárga lap: Cuadrado (57.) ill. Krunic (40.) Bennacer (45.) Hernandez (89.) Calhanoglu (91.) Suso (91.)
Kiállítás: – ill. –

JUVENTUS (4-3-1-2): Szczesny; Cuadrado, Bonucci, de Ligt, Alex Sandro; Bentancur, Pjanic, Matuidi; Bernardeschi; Higuain, Ronaldo. Subs: Buffon, Pinsoglio; Danilo, Demiral, De Sciglio, Rugani; Emre Can, Khedira, Rabiot, Ramsey; Douglas Costa, Dybala.

AC MILAN (4-3-3): Donnarumma G.; Conti, Duarte, Romagnoli, Hernández; Paquetá, Bennacer, Krunić; Suso, Piątek, Çalhanoğlu. Subs: Donnarumma A., Reina; Calabria, Caldara, Gabbia, Rodríguez; Biglia, Bonaventura; Leão, Rebić.