Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem játszhat a magyar válogatott egyik legjobbja Wales ellen

A nemzeti csapatunk legértékesebb, és egyben legstabilabb védője nem lehet ott a sorsdöntő mérkőzésen Cardiffban.


Willi Orbán nem érkezett meg Telkibe, ugyanis nem épült fel két hete összeszedett sérüléséből. Ennek következtében a Red Bull Leipzig védője kénytelen kihagyni az Uruguay elleni barátságos mérkőzést, ami egyben a Puskás Aréna avatója is, de ami a rosszabb hír számunkra, hogy a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen sem lesz ott Wales ellenében.

A magyar válogatott hátvéd két héttel ezelőtt sérült meg a német kupában, és az első vizsgálatok alapján úgy nézett ki, hogy pályára léphet Wales ellen, azonban az állapota mégsem javult, így újabb vizsgálatokat végeztek rajta, amelyből kiderült, nem lehet ott a kiemelt fontosságú találkozón.