Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan Bogdán Ádám új csapata

A magyar kapus szereződése a januári átigazolási időszak elejéig szól, ezt követően hosszabbíthatnak a felek.

A skót élvonalban szereplő Hibernian bejelentette, hogy visszatért a klubhoz Bogdán Ádám. A 32 éves kapus számára nem ismeretlen az új klubja, hiszen az elmúlt idényben is a skótok játékosa volt, ahová a Liverpool adta kölcsön.

„A családommal együtt nagyon élveztük az itt töltött időt, így nem sokat gondolkoztam, amikor újra megkerestek a klubtól. Edzésben voltam, vártam a lehetőséget. Jó látni a régi ismerős arcokat, és találkozni új emberekkel. Most az a feladatom, hogy keményen eddzek, és elgondokodtassam az edzőnket.” – nyilatkozta a 27-es mezszámot megkapó hálóőr.

Bogdánnak új edzőnek kell bizonyítania, hiszen Jack Ross-t múlt pénteken nevezték ki a 12 csapatos skót első osztályú bajnokság nyolcadik helyén álló együttes élére. Bogdán az elmúlt időszakban csapatot keresett, eleinte a Vasasnál edzett. Az elmúlt fél évben a svéd AIK számított a legkomolyabb érdeklődőnek, akik végül nem tartottak igényt a válogatott kapusra.