Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem kellett műteni a magyar középpályást

Ahogyan arról beszámoltunk, az egy héttel ezelőtti stadionavató alkalmával bokatörést szenvedett a magyar válogatott és az FC DAC 1904 középpályása, akinek állapotáról újabb, pozitívnak tűnő hírek láttak napvilágot…

Kalmár Zsolt bokatörése után ugyan megúszta a műtétet, de a szakértők szerint így is legalább 3 hónapot ki kell majd hagynia, amibe jórészt beleesik a szlovák bajnokság (Fortuna Liga) téli szünete is:

“Borzasztóan nézett ki a sérülés. Amikor láttam, újra elkezdett fájni a bokám. Senkinek nem ajánlom, hogy rákeressen a pillanatra az interneten. Bár ez pályafutásom legsúlyosabb sérülése és hosszú kihagyás vár majd rám, jó hír volt, hogy nem kellett megműteni.”

A játékosa elárulta, hogy győri otthonában, családtagjai körében fog a következő hetekben gyógyulni, de a reményei szerint hamarosan elkezdheti a rehabilitációt, és nagyon bízik benne, hogy tavasszal mielőbb visszatérhet, ugyanakkor hozzátette, hogy az ilyesmi sérülések esetében az előrejelzések nem mindig helytállóak.

A 24 éves középpályás alig pár hete tért vissza térdsérülését követően az FC DAC 1904 csapatába, és a szerdahelyiek kapitánya a több hetes kihagyása ellenére is remek szezont fut, hiszen a szlovák bajnokság idei szezonjában hét mérkőzés alatt hat találatot jegyzett, a csapat pedig második helyen áll hat ponttal a címvédő Slovan Bratislava mögött.