Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pochettino megegyezett új klubjával – sajtóhír

A Tottenham menedzseri posztjáról távozó Mauricio Pochettinóval kapcsolatban a hírek szerint eldőlt, hogy hol folytatja karrierjét…

A német Bild beszámolója szerint két nappal londoni menesztése után már meg is van Mauricio Pochettino új csapata, s a Tottenhamtől távozó argentin szakember 2020. júniusától a Bayern München vezetőedzői feladatát láthatja el.

A lap úgy tudja, a felek mindennel megállapodtak egymással – igaz, arra nem tér ki, hogy szóbeli egyezségről van-e szó, vagy esetleg már előszerződés is köttetett –, így a 2020–2021-es idénynek már az argentin mester irányítása mellett vág neki a Bayern.

A 47 esztendős Pochettino 2014 óta irányította az Észak-londoni együttest, míg a bajorok edzői feladatát eddig Niko Kovac látta el, az elmúlt hetekben azonban lapátra tették, s a szezon végéig a megbízott edző, Hans-Dieter Flick irányíthatja a német rekordbajnok együttest.