Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-pótselejtező: menesztették kapitányukat a bosnyákok

A jövőévi Európa-bajnoki kvalifikációért versenyben lévő Bosznia-Hercegovina válogatottja a minap menesztette szövetségi kapitányát…

A bosnyák szövetség alelnöke, Milorad Sofrenic a szerdai napon árulta el, hogy a válogatott külön utakon folytatja Robert Prosineckivel.

Az egykori legendás játékost 2018 januárjában nevezték ki a bosnyák válogatott szövetségi kapitányának (előtte három évig az azeri nemzeti csapatot irányította), a 2020-as Eb-selejtezősorozat végéig szóló szerződést kötöttek vele. A közös kaland remekül kezdődött, hiszen Bosznia-Hercegovina megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája B-divíziójában, ezzel feljutott a legjobbak közé. A nemrég véget ért Európa-bajnoki selejtezősorozatban viszont csak a negyedik lett a válogatott Olaszország, Finnország és Görögország mögött. A bosnyák szövetség az eredmények láttán nem hosszabbított az 50 éves horvát edzővel.

Prosinecki 23 mérkőzéséből tízet nyert meg a válogatott hat döntetlen és hét vereség mellett, utódja a helyi sajtóértesülések szerint a válogatottat korábban öt évig irányító és a 2014-es világbajnokságra vezető Safet Susic lehet majd.

A bosnyákok a Nemzetek Ligája-playoff elődöntőjében Észak-Írországgal találkoznak, a tornára pedig Szlovákia vagy Írország legyőzésével juthatnak ki.