Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: kikapott a csoportutolsótól a Manchester United – videóval

Az Európa-liga utolsó előtti csoportkörében az Asztana otthonába látogatott a Manchester United, és ott is hagyta a  három pontot. 

Forrás: dailypost.co.uk

A Machester United leginkább a fiataljaival állt fel, és jól is kezdte a mérkőzést, hiszen az angolok már a 10. percben megszerezték a vezetést Jesse Lingard távoli lövéséből.

Ezt az előnyt meg is tartották az első félidőben, ám a szünet után nem várt fordulat következett be. Miután az 54. percben Tahith Chong képtelen volt az üres kapuba lőni, az Asztana egy perccel később kiegyenlített Dmitrij Somko találatával. Ezek után pedig a 67. percben az angolok védője, Di’Shon Bernard lőtt egy szerencsétlen öngólt.

Az eredmény már nem változott a végéig, így az MU elszenvedte első vereségét az Európa-ligában, ráadásul a csoportutolsó ellen, aki eddig egyetlen pontot sem tudott szerezni. Ennek ellenére a United már továbbjutott, a kazahok pedig biztosan búcsúznak a sorozattól.

https://www.youtube.com/watch?v=bWdpzpnujfY

Az L-csoport jelenlegi állása: