Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: íme a csoportbeosztás!

Szombat este Bukarestben rendezték meg a 2020-as Európa-bajnokság csoportkörének sorsolását, amely ezúttal igencsak rendhagyóra sikeredett…

Az UEFA már korábban meghatározta, hogy gy csoportban legfeljebb két rendező szerepelhet, és azt is előre eldöntötték, melyik kettő, így több csapat már előre ismerte az ellenfeleit. Illetve az sem volt megszokott, hogy a sorsolást úgy bonyolítják le, hogy négy Eb-szereplőre még nem derült fény. Az utolsó kijutók, a Nemzetek Ligája-rájátszás győztesei március végén csatlakoznak, ők automatikusan a negyedik kalapba kerültek.

A sorsolás végén az is eldőlt, hogy a magyar válogatott kvalifikációja esetén Németország, Franciaország és Portugália társaságába kerülhet – az tehát már biztos, hogy három igazi sztárcsapat játszhat majd a Puskás Arénában.

A 2020-as Európa-bajnokság csoportbeosztása

A-CSOPORT (Róma, Baku)
1. kalap: Olaszország
2. kalap: Svájc
3. kalap: Törökország
4. kalap: Wales

B-CSOPORT (Szentpétervár, Koppenhága)
1. Belgium
2. Oroszország
3. Dánia
4. Finnország

C-CSOPORT (Amszterdam, Bukarest)
1. Ukrajna
2. Hollandia
3. Ausztria
4. Az A- vagy D-liga rájátszásának győztese

D-CSOPORT (London, Glasgow)
1. Anglia
2. Horvátország
3. Csehország
4. A C-liga rájátszásának győztese

E-CSOPORT (Bilbao, Dublin)
1. Spanyolország
2. Lengyelország
3. Svédország
4. A B-liga rájátszásának győztese

F-CSOPORT (BUDAPEST, München)
1. Németország
2. Franciaország
3. Portugália
4. Az A- vagy D-liga rájátszásának győztese