Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Slavia Praha kikéri magának Lukaku rasszista vádját

Szerdán a Bajnokok Ligája csoportkörében a Slavia Praha az Inter csapatát fogadta. A 3-1-es vendég sikerrel véget érő mérkőzésen Lautaro Martínez duplázott, mellette Romelu Lukaku volt eredményes a milánói csapatból.

A mérkőzés után a mixzónában egy spanyol újságíró kérdezte a belga csatárt arról, hogyan érintették a közönség soraiból elhangzó rasszista rigmusok? Lukaku úgy reagált, hogy már ő maga is többször volt célpontja az ellenfelek szurkolóinak, ezért már többször is mondta, az UEFA-nak tennie kell valamit azért, hogy eltűnjenek a stadionokból az ilyen megnyilvánulások. A Slavia elleni mérkőzésen is volt két alkalom, amikor hallotta a szurkolók nemtetszését bőrszíne miatt.

A cseh klub megvizsgálta az esetet, ami után egy közleményt adott ki, amelyben felszólítja Lukakut, hogy kérjen bocsánatot a klubtól, megalapozatlan szavaiért.

 

„Kötelességünknek érezzük, hogy elutasítsuk a vádat, miszerint rasszista rigmusokat lehetett hallani az egész stadionban. Megvizsgáltuk az összes fellelhető felvételt a mérkőzésről, és egy olyan esetet sem találtunk, amely Lukaku úr nyilatkozatát megerősítette volna. Klubunk, amikor szükséges volt, bocsánatát fejezte ki bizonyos egyének viselkedése miatt, úgy gondoljuk, az lenne a megfelelő viselkedés Lukaku úr részéről, ha bocsánatot kérne szavaiért” – olvasható a Slavia közleményében.

Mindeközben Olaszországban, ahol a stadionokban tapasztalható rasszista megnyilvánulások valóban komoly problémát jelentenek, az összes Sere A-klub egy levelet írt alá, amelyben azt az ígéretet teszik, hogy a következő szezontól mindent megtesznek azért, hogy az egyre gyakoribb rasszista inzultusokat teljesen kiirtsák a stadionokból.