Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gulácsi hétvégén újra játszhat

A magyar válogatott hálóőr újra teljes értékű edzésmunkát végzett kedden.


A Leipzig hivatalos oldalán jelentette be, hogy Gulácsi Péter visszatért és a hétvégi bajnoki mérkőzésen már játszhat. A 29 éves magyar kapus a múltheti Benfica elleni Bajnokok Ligája találkozón szenvedett fejsérülést, amikor az 59. percben a portugál csapat második góljánál ütközött a ziccerben kilépő Carlos Viníciusszal, a gólszerző pedig a térdével fejen találta a kapujából kivetődő Gulácsit, akit az eset után lecseréltek.

Szerencsére a vizsgálatok után kiderült, hogy nincs komoly baja a Lipcseiek első számú portásának, viszont az orvosok így is néhány nap pihenőt javasoltak neki, de kedden újra teljes értékű edzésmunkát végzett. Ez azt jelenti, hogy a 29 éves hálóőr a hétvégi Hoffenheim elleni Bundesliga mérkőzésen már pályára léphet, azonban az edzői stáb nem biztos, hogy kockáztat és a találkozón a cserekapus, Mvogo fog még védeni.