Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Három hónapig nem játszhat a világbajnok!

Sami Khedira a napokban sikeres térdműtéten esett át, ám mindez azt is jelenti, hogy nagyjából márciusig nem futballozhat majd a német középpályás. 

(Kép: as.com) 

A 32 esztendős játékosra igencsak rájár a rúd, már ha csak a térdsérülésekre gondolunk: A tavalyi év végén ugyanis a jobb térdével kellett műteni – Most a balon a sor.

A Maurizio Sarri által idén sokat foglalkoztatott Khedira már a hétvégi Sassuolo elleni bajnokit is kihagyta, hiszen a Juve elengedte őt Németországba, egy térdspecialistához.

Khedirát a hét elején Augsburgban már meg is műtötték, és az artroszkópos beavatkozás bár jól sikerült, a német játékosra így is nagyjából 3 hónapos rehabilitációs időszak vár. Khedira várhatóan március környékén lesz újra bevethető állapotban.

Mindez a Juventus hivatalos közleményben is megerősítette.