Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guardiola szerint már meg is van David Silva helyettese

A Manchester City trénere úgy gondolja, hogy a fiatal angol játékos, Phil Foden, áttudja venni az ikonná vált középpályás szerepét.


Pep Guardiola biztosra véli, hogy Phil Foden megbirkózik majd a nagy feladattal, azaz David Silva pótlásával, miután a spanyol karmester nyáron elhagyja a Manchester Cityt. A 33 éves Európa-és világbajnok középpályásnak ez az utolsó éve a Premier League címvédőjénél, hiszen a szerződése lejártát követően 10 esztendő után elhagyja a csapatot.

“Természetesen David egy igazi legenda, a lejátszott meccsek és a megnyert trófeák száma alapján is, de mi hiszünk benne, hogy Foden képes lesz megoldani a pótlását. Phil nagyon jó kis területen, képes nagyon kis helyen is átvenni a labdát, de az angol középpályásokra jellemző módon képes bejátszani a teljes területet a két tizenhatos között. Meg fogja kapni azokat a játékperceket, amikre ebben a korban szüksége van. Mindig jó benyomást tett, amikor beállt a kispadról. Néhány játékosról ez nem mondható el, de Phillel kapcsolatban mindig ez volt az érzésem. Az Atalanta elleni meccs előtt úgy gondoltuk, hogy fantasztikus teljesítményt fog nyújtani, és így is történt. Mellette ott van nekünk Gündogan, Rodri és De Bruyne is, de sosem kételkedtem Fodenben. Akár 90, akár 20, vagy ha egyetlen percet sem játszik, mi mindig bízunk benne” – nyilatkozta Guardiola a Dinamo Zagreb elleni mérkőzés előtti sajtókonferencián.