Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meghosszabbították Klopp szerződését – hivatalos

Jürgen Klopp új szerződése 2024 nyaráig szól. A német menedzser egy Európa-liga- és egy BL-ezüst után az előző szezonban ért fel a csúcsra a Liverpoollal. Az idei cél a hőn áhított Premier League megnyerése, valamint a BL-cím megvédése lehet.

A német szakember előző szerződése 2022 nyaráig szólt az Anfielden, és több nyilatkozatából is arra lehetett következtetni, hogy hosszabbítás helyett inkább pihenni szeretne majd. Ehhez képest péntek délután a Liverpool FC hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy egyezségre jutottak a csapatot BL-győzelemig vezető menedzserrel.

Részemről ez szándéknyilatkozat, aminek az alapja az, hogy pontosan tudom, hogy közösen sok mindent elértünk már, de még mindig van mit elérnünk együtt” – célzott Klopp a Liverpoolban 1990 óta várt újabb angol bajnoki címre.

Klopp 2015 októberében vette át a Liverpool irányítását, az első idényében a 8. helyen zárt a bajnokságban, az Európa-ligában viszont döntőig menetelt a csapattal, ahol a Sevilla 3-1-re legyőzte az angolokat. A bajnokságban javuló eredményeket elérve (4., 4., 2. hely), a 2017-2018-as idényben BL-döntőig, a 2018-2019-es kiírásban Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a csapatot.

Eddig 234 tétmérkőzésen ült a “vörösök” kispadján, ezek közül 139-et nyert meg a csapata, ami 59 százalékot jelent. Ennél jobb győzelmi mutatója egyetlen liverpooli menedzsernek sem volt, aki legalább ötven mérkőzésen irányította az együttest.

A Liverpool történelmének leghosszabb veretlenségi sorozatát – ami jelenleg is tart – is a némettel érték el. A csapat zsinórban 33 veretlenül megvívott meccsnél jár, 28 győzelem és öt döntetlen mellett január óta nem talált legyőzőre. Akkor a későbbi bajnok Manchester Citytől kapott ki 2-1-re. Mindezt úgy, hogy március és október között volt egy 17 meccses győzelmi szériája is Kloppéknak.

A klub még sosem rajtolt olyan jól a Premier League-ben, mint most: 16 forduló után 46 pontja van – az eddigi rekordot szintén Jürgen Klopp-pal érte el a Pool. A legutóbbi idényben 42 pontot szerzett az első 16 fordulóban.