Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: könyörtelen volt a Manchester City – videóval!

Élvezetes meccset, de kevés izgalmat tartogatott a Premier League 17. fordulójának rangadója. A főszerepet Kevin De Bruyne kapta.

Kép: AS.com

Nem túl kellemes kihívás, amikor egy foghíjas Arsenal-védelemmel kéne megfékezni a Machester City-t. Freddie Ljumberg most egy ilyen “lehetetlen küldetéssel” nézett szembe, az eredmény pedig sejthető volt – de így is volt okunk a csodálkozásra. Holding, Tierney és Bellerin is sérülés miatt maradt távol az összecsapástól, így a hazaiak padján mindössze egyetlen védekező szellemű futballista foglalt helyet: David Luiz. Az pedig egy újabb adalék, hogy Kolasinac sérülése miatt még az első félidő végén cserélni kellett hátul, így az amúgy szélső támadó Saka kapott lehetőséget a védelem baloldalán. Ez sok mindent elárul az Ágyúsok esélyeiről a City ellen.

Ennek ellenére a kezdés erősre sikerült. Az Arsenal rögtön helyzettel nyitott, ám lehetőségüket követően azzal a lendülettel válaszolt is a manchesteri csapat – góllal. Egy precízen megkomponált akció végén De Bruyne zörgette meg a hálót, így már a 2. percben előnybe került Pep Guardiola együttese. Az Arsenal ezt követően szép lassan kezdte összekapni magát és már a City védelménék feltörésén dolgoztak – mikor jött egy újabb kapott gól. Ismét egy lendületes, gyors akció, amit tanítani való módon, gördülékenyen játszott le a vendég csapat. De Bruyne ezúttal kiszolgált, a befejező pedig Sterling volt.

Ezen a ponton gyakorlatilag eldőlt a meccs, de volt mit nézni bőven. Az Arsenal be tudta szorítani saját kapuja elé a City-t és helyenként a játék bizonyos elemeiben meglepően jó futballt mutattak be. Technikás, gyors szélsőikkel tudatosan próbálták a párharcokra kihegyezni a játékot, esetenként pedig kontrákból is életveszélyesek tudtak lenni. Kapura lövésük viszont kevés akadt, Aubameyangot nem tudták játékbahozni – magyarán a sötét mezesek becsülettel felkészültek erre az összecsapásra és hozták hátul, amit kellett. A játék képét tekintve viszont az eredmény túlzó – az Arsenal jobban játszott, mint ahogy azt a gólok mutatták. Különösen úgy, hogy Kolasinac kiesése után azonnal benyeltek egy újabb gólt: a 40. percben De Bruyne villant ismét, így pedig már 3-0-al mehettek szünetre a csapatok.

A második játékrész már kevésbé volt intenzív. A manchesteriek visszavettek a tempóból, az Arsenal pedig nem hitt már az egyenlítésben. Nőhetett volna a különbség a gólok tekintetében, de végül nem sikerült ismét bevenni Leno kapuját. Az Arsenal így 3-0-ás vereséget szenvedett, ami tökéletesen megfelel a papírformának, viszont a fejlődésük örömteli fejlemény lehet majd a jövőre nézve. Ki tudja, talán a szezon végére még ki is néz majd valahogy a londoni csapat. A City az elmúlt hetek botladozásai után viszont most ismét magabiztos volt és kapaszkodik a Leicester mögött a harmadik helyen. Az Arsenal a 9. pozíciót foglalja el a táblázaton.


Arsenal – Manchester City 0-3
G.: De Bruyne (2., 40.), Sterling (15.)

Arsenal: Leno – Kolasinac (Saka), Chambers, Sokratis, Maitland-Niles – Torreira (Willock), Gundouzi – Martinelli – Özil (Smith-Rowe), Nicolas Pepe – Aubameyang. Edző: Ljumberg.

Manchester City: Ederson – Benjamin Mendy (Zinchenko), Otamendi, Fernandinho, Walker – Foden (Bernardo Silva), Rodri, Gündogan (Mahrez) – Sterling, Gabriel Jesus, De Bruyne. Edző: Guardiola.