Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: 17 év után először játszott gól nélküli El Clásicót a Barca és a Real Madrid – videóval

Megrendezték az elhalasztott El Clásicót a spanyol bajnokságban. A Barcelona és a Real Madrid pontazonossággal várta a találkozót, és bár nagyon sok helyzetet láthattak a nézők, a mérkőzés gól nélkül zárult, 2002 novembere után először. A tabella állása így nem változott meg, és továbbra is pontazonossággal áll a két csapat az első és a második helyen. 

Forrás: laliga.es

Nem játszott rosszul a Barcelona, de a Real Madrid több időt töltött a hazaiak kapujánál a mérkőzés elején. A 11. percben Isco készítette elő a labdát Benzemának, aki a jobb alsó felé lőtt, de Ter Stegen fogta a labdát. A 15. perc után nagyon beszorult a katalán gárda, és a 18. percben akár a vezetést is megszerezhették volna a vendégek, de Casemiro fejesét Piqué a gólvonalról lőtte ki. A Real Madrid percekig szorongatta a Barcát, de nagy helyzet a brazil próbálkozása után nem érkezett, bár Rakitic egyszer a mezénél fogva húzta le a Varane-t a tizenhatoson belül, de a játékvezető még a videóbíró segítségét sem vette igénybe. A 26. percben ismét Casemiro próbálkozott, most egy távoli lövéssel, ám Ter Stegen hatalmas bravúrral védett. Aztán a 31. percben egy kontra végén Jordi Alba akarta beadni a labdát, de Courtois az utolsó pillanatban kiütötte az érkező Roberto elől, ám pont Messi elé, aki ballal lőtt, de Ramos még a gólvonal elől mentett. Egy perccel később azonban már Valverde próbálkozott egy nagyon szép, távoli lövéssel, de a labda néhány centivel elkerülte a kaput. A 41. percben Messi beadására érkezett nagyon jól Jordi Alba a kapu közvetlen közelébe, ám mellé lőtt. Két perccel később azonban megint jött Valverde, és távolról, kapásból hatalmas bombát eresztett meg, de Ter Stegen ezt most fogta. Az utolsó percben még Suarez beadását blokkolta Mendy, és ezt követően hamar lefújta az első játékrészt a játékvezető.

Forrás: laliga.es

A második félidőben már jobban játszott a Barcelona. A 47. percben Alba passzol Griezmann elé, de Mendy bevetődve elvette a labdát, majd az 50. percben Ramos mentett nagyot Messi elől Suárez indítása után. Az 55. percben ismét Valverde megpróbálkozott egy távoli lövéssel, de most Piqué blokkolt. A 61. percben Griezmann adta be szinte tökéletesen a labdát, de Messi teljesen szokatlan módon nem tudta azt eltalálni. A 66. percben már a másik oldalt érkezett egy akció, ekkor Kroos keresztpasszát Benzema fejelte a kapufára. Ezt követően Casemiro sárgát érő szabálytalansága után Messi jöhetett nagyon jó helyről szabadrúgással, de az argentin csak a sorfalat találta el a labdával. Ennél sokkal veszélyesebb volt egy perccel később Bale lövése, viszont csak az oldalhálót találta el. A 73. percben azonban a Real Madrid a walesi révén betalált, ám les miatt érvénytelenítették a találatot. Az utolsó tíz percre érkezett több csere is, hogy felrázzák a játékot, de egy kicsit mégis leült a végére a mérkőzés. A lefújásig már sem nagy helyzet, sem gól nem érkezett, így maradt a gól nélküli döntetlen.

Barcelona-Real Madrid: 0-0 (0-0)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona) Vezette: Hernandez Hernandez
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Rakitic (21.), Suarez (40.), Lenglet (45.) ill. Casemiro (66.), Bale (70.), Isco (76.), Ramos (78.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: Ter Stegen, Semedo (Vidal, 55.), Pique, Lenglet, Jordi Alba, Sergi Roberto, De Jong, Rakitic, Griezmann (Fati, 83.), Messi, Suarez. Vezetőedző: Ernesto Valverde

Real Madrid: Courtois, Carvajal, Ramos, Varane, Mendy, Casemiro, Valverde (Modric, 80.), Kroos, Bale, Isco (Rodrygo, 80.), Benzema. Vezetőedző: Zinedine Zidane

A tabella jelenlegi állása: