Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arteta az Arsenal új menedzsere – hivatalos

Még karácsony előtt megerősítették: Mikel Arteta veszi át az Arsenal irányítását. Londonban tehát új korszak kezdődik, egy pályakezdő trénerrel a fedélzeten.

Az Arsenal már Wenger menesztésekor is lecsaphatott volna a korábbi remek középpályásra, ám akkor Unai Emery-re esett a választásuk. Talán már ők is bánják, minden esetre még ha késve is, de most bekövetkezik a nagy visszatérés – Arteta ismét az Arsenal alkalmazásában dolgozhat, ezúttal viszont már menedzseri szerepkörben.

Az angol lapok szerint hétfőn volt egy komolyabb, több órás megbeszélés a felek között. Az Arsenal vezetői elutaztak Manchesterbe, ahol éjszakába nyúlóan elmélkedtek a jövőről Artetával. A spanyol 2016 óta dolgozott Pep Guardiola első számú segítőjeként – ez pedig több volt egy jó mesterképzésnél. Ő oktathatta le a taktikát, minden poszton minden játékossal mély kapcsolatot alakított ki az évek során és talán mindenkinél jobban el tudta sajátítani Pep látásmódját. Mindezt pedig meg is próbálhatja majd átültetni az Arsenalba, amelyre ráfér egy karakteres elképzelés és taktikai virtuozitás.

Az egyetlen igazán komoly hiányosság Arteta önéletrajzában a tapasztalat hiánya lehet. Ez lesz az első alkalom, hogy vezetőedzőként dolgozhat. Korábban 2011 és 2016 között játékosként volt már az Arsenal kötelékében, majd két évid asszisztensként pallérozódott – most jön a mélyvíz. Ez egy bátor, de talán szükséges lépés is volt az Ágyúsok vezetőinek részéről.