Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görög Szuperliga: az Olympiakosz nyerte a derbit – videóval

Már csak egy veretlen csapat van a görög élvonalban, győzelmének köszönhetően élre ugrott az Olympiakosz.

Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, akadt lehetőség mindkét kapu előtt, de gól nem született. A második játékrészben fokozta a tempót az Olympiakosz, több lövéssel is próbálkoztak a hazaiak, igaz a kaput nem találták el, míg a Panathinaikosz kevésszer jutott el ellenfele kapujáig. A 74. percben megtört a jég: Valbuena beadására El Arabi érkezett tökéletesen és megszerezte a három pont sorsát eldöntő találatot (1-0). A vendégek ezután sem tudtak lehetőséget kialakítani, így az Olympiakosz kíméletlenül kihasználta, a forduló előtt még listavezető, és hosszú ideig veretlen PAOK botlását, így az élre ugrottak.

A PAOK 51 veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után talált ismét legyőzőre, utoljára 2018. március 11-én szenvedett vereséget a hazai pontvadászatban egy AEK Athén elleni 3-0-s fiaskó alkalmával. Azóta nem kaptak ki a bajnokságban, és az Arisz is utoljára 2010-ben tudta felülmúlni őket. A leghosszabb görög veretlenségi sorozatot az Olympiakosz tartja, amely 1972 és 1974 között 58 bajnokit hozott le veretlenül. Egyébiránt a negyedik helyre felkapaszkodó Arisz csapatában Korhut Mihály végigjátszotta a találkozót, és győztes derbinek lehetett részese.

Olympiakosz – Panathinaikosz 1-0 (0-0)
Gólszerzők: 
El Arabi (74.), ill. 

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: