Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Icardi szívesen maradna a PSG-ben

Mauro Icardi jövője még mindig kérdéses, hiszen jelenleg is csak kölcsönben szerepel a PSG-ben az Interből, viszont remekül érzi magát és jól is teljesít a francia csapatban.

Forrás: AS

Mauro Icardi örömmel maradna a PSG játékosa azután is, hogy lejár a kölcsönszerződése a francia csapattal. Az argentin támadó remekül teljesít Párizsban, legutóbb a St. Etienne elleni bajnokin szerzett mesterhármast, a szezonban pedig eddig minden sorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen 17 találatnál és 4 gólpassznál tart.

Icardi felesége, és egyben ügynöke, Wanda Nara a legutóbbi, Eurosportnak adott interjújában elhintette, hogy “semmi sem biztos” még a játékos jövőjével kapcsolatban. Ez azt is jelentheti, hogy a PSG az idény végén érvénybe lépteti a vásárlási opcióját, és végleg leigazolja Icardit, a hírek szerint 70 millió eurót fizetve érte.

“Még nem beszéltünk meg semmit a klubbal, de az biztos, hogy nagyon jól érzem itt magam. Még mindig van négy-öt hónap a bajnokságból, és májusban, ha majd mindennek vége, beszélhetünk róla. De örülnék neki, ha maradhatnék.”

– nyilatkozta Icardi az olasz Corriere dello Sportnak a St. Etienne elleni találkozója után.