Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött a Tottenham Eriksen sorsáról – sajtóhír

Nemrég még arról számoltunk be, hogy a Tottenham lejáró szerződésű klasszisa megállapodott új klubjával, a jelek szerint azonban a frigy csupán a nyári átigazolási időszakban köttethet majd meg, mert a játékos jelenlegi kenyéradójával nem sikerült megegyeznie a kérőnek…

Az Independent beszámolója szerint a Tottenham és az Inter nem tudott megállapodni egymással Christian Eriksen januári klubváltását illetően, miután a milánóiak nem hajlandóak kifizetni az angol gárda által a dán klasszisért kért, 25 millió eurós összeget.

A korábbi olasz híradások szerint Eriksen a személyes feltételekben már mindenben megegyezett leendő új klubjával, azonban jelen állás szerint nagyon úgy néz ki, hogy csak júliustól szegődhet majd az olasz bajnoki címet üldöző milánóiak szolgálatába.

A 27 esztendős középpályás 2013 óta áll a Spurs alkalmazásában, korábban hosszú éveken át vezető szerepet töltött be, azonban a szerződése körüli huzavona miatt egyre kevesebb feladatot kap, az idei szezonban 17 bajnokin 977 percet játszott, ennek ellenére az Észak-londoniak továbbra sem akarnak lemondani róla a szezon közben.