Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: a Milan és a Fiorentina jutott a negyeddöntőbe – Videóval

Az Olasz Kupa 2019-2020-as kiírásában keddtől csütörtökig nyolcaddöntőket rendeznek. A szerdai játéknapon az Atalantát fogadta a Fiorentina, míg az AC Milan a Spal együttesét látta vendégül.


A Violák és a Bergamóiak összecsapásán a hazaiak kezdték jobban a mérkőzést. Egy Dalbert és Patrick Cutrone között zajló remek összjáték végén, a friss igazolás, Cutrone tudott higgadt és eredményes lenni a 12. percben, 1-0. Ezt követően az Atalanta mindent megtett az egyenlítés érdekében, de Pasalic és Goesens is csak kapufáig jutott. Nem úgy, mint Ilicic, aki a 67. percben kiegyenlített, aki Malinovsky beadására érkezett kiválóan és bombázott közvetlen közelről a kapuba, 1-1. Sőt, az egyenlítő gólt követően emberelőnybe is kerültek a vendégek, ugyanis Pezzella műesés miatt megkapta második sárga lapját, így jogosan kiállította őt a játékvezető. Azonban a gyengébben futballozó és emberhátrányban szereplő hazaiak megtudják nyerni a találkozót, ugyanis Lirolára nem figyeltek a jobb oldalon, aki a kapuig gyalogolt a labdával és kirúgta a bal alsót a spanyol játékos a 84. percben, 2-1. A negyeddöntőben a Fiorentina az Inter gárdájával fog összecsapni a legjobb négy közé jutásért.

Fiorentina – Atalanta 2-1 (1-0)
Játékvezető: G. Manganiello, Helyszín: Stadio Artemio Franchi (Firenze)
Gólszerzők: Cutrone (12.), Lirola (84.) ill. Ilicic (67.)
Kiállítva: Pezzella (70. – Fiorentina)

A milánói piros-feketék nagyon simán gyűrték le a borzasztóan játszó Spalt. A gólok sorát Piatek nyitotta meg a 20. percben, amikor ziccerben vezethette a labdát a kapura és a lengyel támadó higgadtan értékesítette is helyzetét, 1-0. Az első játékrész vége előtt megduplázza előnyét az AC Milan, Castillejo rúgta ki gyönyörűen a bal felsőt, 2-0. A végeredményt Theo Hernández állította be a 66. percben, a spanyol balhátvéd egy remek lövéssel tudta bevenni Berisha kapuját, 3-0. A vendégek szépíthettek volna, de Donnarumma állta a sarat, valamint a videóbíró sem a Spal mellett állt. A Milan ellenfele a legjobb nyolc között a Torino együttese lesz.

AC Milan – Spal 3-0 (2-0)
Játékvezető: D. Ghersini, Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (San Siro)
Gólszerzők: Piatek (20.), Castillejo (44′), T. Hernández (66′) ill.

A nyolcaddöntő további eredményei és programja:
Kedd:
Torino – Genoa 1-1 (büntetőpárbaj után: 5-3)
Lazio – Cremonese (II.) 4-0
Napoli – Perugia (II.) 2-0
Inter – Cagliari 4-1
Szerda:
20:45 Juventus – Udinese (tv: Sport2)
Csütörtök:
21:15 AS Roma – Parma (tv: Sport2)