Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

2020: a TOP3 új stadion – KÉPEK

2020-ban több remek új stadiont is bemutatnak majd a nagyvilágnak, ha már nem csak a Magyarországon, de szinte mindenhol nagy építkezési láz van. Az alábbi képes posztban szeretnének bemutatni a szerkesztőségünk által legszebb ígérkező új arénákat, amelyek átadása hivatalosan idén lesz esedékes.

Az idei Európa-bajnokság már készen állnak a stadionok, így azok közül már nem is lett volna illő szemezgetnünk. Ugyan idén átadnak Afrikában két hatvanezres stadiont is (egyet Kamerunban, egyet Elefántcsontparton), mégis inkább kisebb, de látványosabb, és érdekesebb projekteket választottunk a bemutatásra.

1. SC-Stadion, SC Freiburg
Bár a freiburgi szurkolók imádták a klub tradicionális otthonát, a Schwarzwaldot, arról már majd tíz éve megállapították, hogy elavult, felújítása, kibővítése nem lenne gazdaságos. Néhány évvel később a lakossággal egyetértésben a város egy új aréna felépítése mellett döntött. Ennek végső folyományaként tavaly ősszel kezdődtek meg a munkálatok a város másik felén, és érnek véget az előttünk álló nyáron. Tehát a következő szezont már egy új otthonban kezdik meg Sallai Rolandék. A magyar támadót hazai pályán az eddigi 24 ezer helyett immár 34 ezren csodálhatják majd meg.

2. Stadionul Steaua (Ghencea), Steaua Bukarest
Végleg elengedi a múltat az FCSB, a 2018-ban lebontott „templom” után végre méltó helyre költözhet a románok rekord bajnoka. A szintén Ghencea kerületben felépülő új Steaua Stadion idén kerül megnyitásra, várhatóan edzőközpontként fog funkcionálni az Európa-bajnokság idején.

3. Lockhart Stadium, Inter Miami CF
Idén végre a hosszú-hosszú előkészületi fázis után debütál az MLS-ben, a David Beckham által (is) életre keltett Inter Miami. Az új floridai klub egyelőre még nem Miamiban fog játszani, hanem Fort Lauderdale-ben. Az új klub csak 2022-ben fog igazi otthonába költözni. Igaz, egyelőre a 60 millió dollárból felépített Lockhart is remek és üde színfoltja lesz a már-már retró kinézetével az MLS új idényének. A 18 ezer férőhelyes aréna a rövid oldalról hiányzó tetők látványával igazi klasszikusokat idéz.