Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított klubja Bogdán Ádámmal – hivatalos

A skót bajnokságban szereplő Hibernian hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbítják magyar hálóőrük, Bogdán Ádám szerződését. 

Forrás: hibernianfc.co.uk

Bogdán Ádám 2018 júliusában került először a skót Hibernian csapatához egy szezonra, akkor még csak kölcsönben. 2019 nyarán azonban lejárt a magyar kapus szerződése a Liverpoolnál, így klub nélkül maradt egészen novemberig, amikor is a Hibernian egy rövid távú kontraktust ajánlott neki, mindössze január végéig.

Bogdán eddig tétmérkőzésen nem lépett pályára a csapatban, de a klub mégis úgy döntött, hogy 2020. május 30-ig meghosszabbítja a szerződését, és felajánlották neki, hogy tartson a csapattal a spanyolországi edzőtárborba is. A magyar hálóőr boldogan nyilatkozott a hírről:

“Ahogy már novemberben is mondtam, számomra természetes érzés volt, hogy visszajöttem a Hibernianhoz. Ismerem a klubot, a játékosokat, a családommal pedig már letelepedtünk a városban. Reméltem, hogy meg tudjuk hosszabbítani a szerződésemet, és az is biztató, hogy felajánlották, hogy menjek velük az edzőtáborba.”

A skót Edinburgh News Evening információi szerint a klub első keretéhez tartozó három kapus közül a Prestontól kölcsönvett Chris Maxwell elégedetlen a helyzetével, így mindenképpen távozni szeretne, ezért is volt szükség Bogdán Ádám megtartására.