Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Az öltöző tarthatja vissza az elvágyódó klasszist? – Sajtóhír!

Mint ismert, az Atlético Madrid továbbra sem tett le Edinson Cavani megszerzéséről, akit még ha a párizsi vezetők el is engednének a télen, a szakmai stáb, és a játékostársak marasztalnák a februárban 33. születésnapját ünneplő csatárt. 

(Kép: as.com)

A párizsi sportlapok szerint a vezetőedző, Thomas Tuchel vezetésével a játékostársak megpróbálták maradásra bírni az uruguayi támadót, mondván szükség van Cavanira is, hogy a szezon hátralévő részében elérjék céljukat.

Tuchel mester például már a nyilvánosság előtt is kommentálta az esetet, a Monaco elleni hétközi bajnoki győzelem után. “Szeretném ha Cavani az idény végéig itt maradna. Szükségünk van rá ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Sokat segíthet még nekünk.” – Így a német szakember, akihez hasonlóan Thiago Silva is csatlakozott.

“Meg kell tartanunk Edit. Egy olyan csapatnak, mint a PSG, amely nagy célokért akar küzdeni, szüksége van egy olyan játékosra, mint ő. Talán most elveszítette az önbizalmát, a sérülése miatt is, de mi bízunk benne. Egy igazi gyilkos a kapu előtt.” – Jegyezte meg a PSG csapatkapitánya.

Állítólag a következő napok sorsdöntően lehetnek Cavani jövőjét illetően. Például az is árulkodó lesz, hogy a csatár ott lesz-e a Lorien elleni francia kupa-meccsre készülő keretben?!