Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: magabiztos győzelmet aratott az AS Roma – videóval

Rengeteg sérültje ellenére sem hibázott az AS Roma, magabiztos győzelemmel hangolt a Lazio elleni rangadóra.

(forrás: twitter.com/asromaes)

Kolarov, Zaniolo, Florenzi, Pastore és megannyi sérültje ellenére is győzedelmeskedni tudott az AS Roma együttese a Genoa vendégeként a Serie A huszadik fordulójában, ahol Ünder és Dzeko góljai döntöttek.

A római együttes már az első félidőben két gólos előnyre tett szert, melyet azonban még az első félidő hajrájában csökkenteni tudott a Genoa, azonban a lendületnek véget vetett a sípszó, a második játékrészre pedig már enyhült a hazaiak lelkesedése, ezáltal az AS Roma akarata kerülhetett előtérbe, amit mi sem bizonyít jobban, mint az Edin Dzeko által bevitt végső találat előtti védelmi hiba, mely szinte pontott tett a mérkőzés végére, ezzel beállítva az 1-3-as végeredményt.

Az AS Roma a jövőhéten a remek formában lévő, bajnoki kihívó formát mutató Lazio együttesét fogadja.

Genoa -Roma : 1-3 (0-0) 
Gólszerzők: Pandev  (45.) ill. Ünder (6.) Birachi (44.) Dzeko (74.)
Kiállítás: – ill. –