Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nevelőcsapatához térhet vissza a Manchester United védője – sajtóhír

A világsajtó már eddig is arról írt, hogy a Manchester Unitednál a sorozatos sérülése miatt parkolópályára helyezett argentin válogatott hátvéd januárban távozhat a csapattól, megszerzése iránt számtalan európai csapat érdeklődött, de nevelőegyesülete is szívesen látná…

A TyC Sports jelentései szerint Marcos Rojo megállapodott nevelőegyesületével, az Estudiantes La Plata csapatával a közös, tavaszi folytatásról, az argentin klubnak már csak a Manchester United vezetőségével kell közös nevezőre jutnia a játékos féléves kölcsönszerződését illetően.

A 29 éves argentin válogatott hátvéd 2014-ben 20 millió euróért cserébe szerződött a “Vörös Ördögökhöz” a portugál Sporting CP csapatától, azonban eleinte hiába kapott állandó játéklehetőséget, az utolsó két és fél szezonban – részben sérülései miatt is – már kevésbé számítottak rá. Rojo a tavalyi idényben mindössze hat tétmérkőzésen kapott lehetőséget, és immár hosszabb ideje máshol keresne kihívásokat, az aktuális kiírásban is csupán három bajnokin és négy El-mérkőzésen jutott szóhoz.

Azok után, hogy múlt nyáron kis híján az Everton játékosa lett, januárban eddig jobbára olasz és spanyol klubok érdeklődtek a megszerzése iránt, azonban a többek közt Javier Mascheranót is foglalkoztató, Gabriel Milito által irányított Estudiantes mindenkit beelőzhet érte.