Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: négy nyeretlen meccs után javított a Spurs – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) hétközi fordulójában szerda este újabb mérkőzéseket bonyolítottak le, két élcsapat is egy-egy kiesőjelöltet látott vendégül, és mindketten a vártnál – átmenetileg – nehezebb csatára kényszerültek…

Az utolsó négy bajnokiját nyeretlenül megvívó Tottenham gárdája a kötelező győzelem reményében látta vendégül a sereghajtó Norwich City gárdáját egy fontos visszatérővel a  fedélzeten – a súlyos sérülése következtében három hónapot kihagyó Hugo Lloris őrizte újra a csapat kapuját. Az első félidő hajrájában szerezte meg a vezetést a Spurs, amikor Aurier jobb oldali bejátszását a kapu elé kiválóan érkező Dele Alli továbbította közelről a hálóba. A szünet után egyre bátrabban játszottak viszont a vendégek, Mourinho csapata átadta nekik a területet, és a játékrész derekánál a Sessegnon szabálytalanságát követően megítélt büntetőből Teemu Pukki egyenlítette ki a mérkőzés állását. Az Észak-londoniak azonban képesek voltak megújulni, s tíz perccel később egy felpattanó lövést Szon Heung-Min pofozott a gólvonal mögé egészen közelről, mellyel újra a három pont megszerzését ünnepelhették.

Tottenham – Norwich City 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Alli (38), Szon (80.) ill. Pukki (70. – büntetőből)

 

Két vereség után a Leicester City a javításban bízott az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló West Ham United ellenében, és a “Rókák” már az első félidőben komoly lépéselőnyre tettek szert, miután Harvey Barnes és Ricardo Pereira kiváló egyéni teljesítménye révén gólt és gólpasszt is jegyzett. Nem sokkal a térfélcserét követően a “Kalapácsosok” is végre némi életjelet adtak magukról, amikor Mike Noble büntetőből szépített. A fölényes hazai győzelemmel járó végeredményt a finisben Ayoze Perez állította be, aki előbb tizenegyesből, majd akcióból is eredményes volt, így a Leicester megerősítette a harmadik helyét, és három pontra zárkózott a második City mögé.

Leicester City – West Ham United 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Barnes (24.), Pereira (45+5.), Perez (81., 89. – az elsőt büntetőből), ill. Noble (50. – büntetőből)

 

A 24. forduló eddigi eredményei és további programja

Kedd:
Aston Villa-Watford 2-1
Bournemouth-Brighton 3-1
Crystal Palace-Southampton 0-2
Sheffield United-Manchester City 0-1
Everton-Newcastle United 2-2
Chelsea-Arsenal 2-2
Leicester City-West Ham United 4-1
Tottenham-Norwich 2-1
Szerda:
21:15 Manchester United-Burnley (tv: Digi Sport 1)
Csütörtök:
21:00 Wolverhampton-Liverpool (tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye