Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sevilla továbbra sem tett le a spanyol támadóról – sajtóhír

A spanyol együttes trénere, Julen Lopetegui nagy rajongója az AC Milan játékosának, így jöhet létre a transzfer olasz sajtóértesülések szerint.


A Sevilla és az AC Milan között folyamatosan zajlanak a tárgyalások az elmúlt hetekben, most viszont úgy néz ki, hogy révbe érnek a felek, Jesús Fernández Sáez – ismertebb nevén Suso -, klubváltását illetően. A spanyol gárda mindenáron szeretné őt megszerezni, a “piros-feketék” pedig elengedik őt szívesen, természetesen megfelelő pénz ellenében. Sajtóinformációk szerint 30 millió euró körül válthat majd csapatot a 26 éves játékos.

Suso maga is szívesen továbbállna, hiszen újabban csak a cserepadról nézi végig a mérkőzést, és korábban elmondta, hogy szeretne visszatérni Spanyolországba. Emellett még az is a támadónak kedvez, hogy a Sevilla vezetőedzője, Julen Lopetegui kedveli a játékát, még anno a spanyol utánpótlás válogatottaknál dolgoztak közösen együtt, ahol jó barátság alakult ki köztük, a játékos-edző kapcsolaton kívül.

Suso 2015 óta erősíti az AC Milánt, azóta 153 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 24 gólig és 31 gólpasszig jutott. A milánói gárda egyszer kölcsönadta őt fél évre a Genoa együttesének, ahol szintén remek teljesítmény nyújtott.