Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Hamarosan bejelenthetik Arteta első igazolását – sajtóhír

A londoni gárda a következő napokban hivatalosan is bejelentheti egy spanyol védő érkezését.


Az Arsenal mindenben megegyezett a Flamengóval és játékosával, Pablo Maríval is, így az elkövetkezendő órákban vagy napokban hivatalosan is bejelenthetik őt az Ágyúsoknál, a Football London értesülései szerint, akiknek állítólag a klub technikai igazgatója, Edu kotyogta el a transzfert.

A 26 éves hátvéd 7.5 millió fontért vált majd csapatot, arról azonban egyelőre még nincs információ, hogy hány éves szerződést kötnek majd a felek. A spanyol védő lesz a nem régiben kinevezett Mikel Arteta új igazolása, amint hivatalosan is bejelentik Pablo Marít.

Az Arsenal menedzsere ismeri őt, hiszen a Manchester City játékosa volt a 26 éves bekk, azonban egyetlen alkalommal sem húzhatta magára a “kékek” trikóját, ugyanis mindig kölcsönadták őt, majd az elmúlt nyáron eladták őt a Flamengónak. Arteta azonban bízik benne, az edzéseken látta mire képes, és úgy gondolja, hogy passzolni fog az ő elképzeléseibe.