Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Suárez sérülése ellenére távozhat a támadó!

A népszerű spanyol rádió, az Onda Cero értesülései szerint az FC Barcelona Luis Suárez sérülése ellenére már januárban elengedheti támadóját, Carles Perezt.

(Kép: marca.com)

Mint ismert az uruguayi klasszis hónapokra kidőlt, így ha a Barca nem vesz támadót januárban (egyelőre nem sok jel mutat erre – a szerk.), házon belül kellene megoldani Suárez pótlását.

Az egyik olyan fiatal, aki több játéklehetőséget kaphatott volna, az éppen az a Carles Perez, akiről az Onda Cero szerint akár már januárban kész lemondani a Barca.

Arról pedig, hogy ez nem feltétlenül légből kapott hír, árulkodik az is, hogy a Marca is lehozta, hogy a 21 esztendős támadó útilaput kapott Quique Setién mestertől is, mondván kereshet új csapatot magának.

Az Onda Cero itt jegyzi még meg, hogy nem kizárt egy Rodrigo Moreno – Carles Perez csere sem a Valenciával, bár erre inkább majd a nyáron mutatkozna nagyobb esély, mint a januári átigazolási időszak hátralévő napjaiban.

Carles Perez idén 13 tétmeccsen lépett pályára a Barcában, és minden sorozatot figyelembe véve 3 gólja és 3 gólpassza van.