Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-Kupa: emberelőnyben ütötte ki ellenfelét a Manchester City – Videóval

Az angol FA-Kupa vasárnap korai mérkőzésén a Manchester City fogadta a másodosztályú Fulham együttesét a legjobb 16 közé jutásért.

A hazaiak korán emberelőnybe kerültek a csapatkapitány, Tim Ream buta szabálytalanságát követően, ugyanis lerántotta Gabriel Jesust, aki ziccerben törhetett volna ki, de nem biztos, hogy értékesítette volna ezt. A butaságból pedig piros lap lett, valamint büntető a manchesteri gárdának, amelyet Gündögan értékesített a 8. percben. Ezt követően a labdát nem volt képes megtartani a Fulham, a City pedig jött előre, és a 19. minutumban Bernardo Silva forgolódott a 16-os vonalánál, majd bombázta ki a jobb alsót. A vendégeknek szinte esélye sem volt a hazaiak kapuja elé kerülni, azonban a manchesteriek a nagy fölény ellenére újabb gólt az első játékrészben nem tudtak szerezni.

Meglepetésre a City a második játékrészben egészen a 73. percig váratta a szurkolókat a harmadik góllal, a nagy fölény ellenére is, akkor Cancelo beadását fejelte a kapuba Gabriel Jesus, amit videóbíróval megnéztek, de a gól érvényes volt. Majd szinte a középkezdést követően újra betalált a brazil csatár, egy kipattanót passzolt könnyedén az üresen tátongó kapuba. A végeredmény is ezzel a találattal alakult ki, így a címvédő City könnyedén jut a legjobb 16 közé.

Manchester City – Fulham 4-0 (2-0)
Játékvezető: K. Friend, Helyszín: Etihad Stadion (Manchester)
Gólszerzők: Gündogan (8′ – büntetőből), B. Silva (19′), G. Jesús (73′ 77′) ill.
Kiállítva:
T. Ream (6′)