Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: Idegenbeli győzelmével lépett az élre a Real Madrid – videóval

A Valladolid legyőzésével immár a tabella élen a Real Madrid LaLiga 21-ik fordulóját követően.

(forrás: twitter.com/realmadrid)

A Barcelona tegnapi bukását követően a Real Madrid három pontra lóghatott meg a LaLiga 21-ik fordulójának zárómérkőzésén, amennyiben sikert arat a Valladolid otthonában. A Királyiak kezdőjében a frissen felépülő Sergio Ramos és Karim Benzema is helyet kapott, míg a hétközi fordulóban duplázó Brahim Díaz és remek teljesítmény nyújtó Vinicius Jr kimaradt a keretből.

A hazai csapat igencsak kemény diónak bizonyult a Habfehérek számára, hiszen a Valladolid mindössze három kaput eltaláló lövést engedett ellenfelének, ebből azonban az egyetlen gól is megszületett, Nacho hajrában szerzett fejesének hála a Real Madrid tudta megszerezni a vezetést, melyre a Valladolid együttese mindössze egy lesről született góllal tudott válaszolni, amelyet nem adott meg a játékvezető.

A Real Madrid ezzel a győzelmével több mint 100 nap után veszi át a vezetést a tabellán, 3 ponttal megelőzve a nagy rivális, Barcelona együttesét.

Valladolid – Real Madrid : 0-1
Gólszerzők: – ill. Nacho (78.)
Kiállítás: – ill. –

A tabella állása a forduló végén: