Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brazil védővel erősített az AS Roma – HIVATALOS

Carles Pérez várható megszerzése mellett az AS Roma csapata a hétfői napon immár egy hivatalos transzfert is bejelentett…

Az AS Roma együttese a következő másfél évre 2 millió euró ellenében kölcsönvette az eddig az Atalanta alkalmazásában álló tehetséges brazil védő, Roger Ibanez játékjogát. A próbaidőszak leteltével a “Farkasok” további 8+2 millió euróért cserébe véglegesen is megvásárolhatják a 21 esztendős labdarúgót. Ugyanakkor a bergamóiak a szerződésbe foglalták, hogy amennyiben a Roma későbbiekben valamikor eladja a játékost, az összeg 10 százaléka őket illeti majd.

A fiatal középhátvéd gyakorlatilag a semmiből robbant be, hiszen csupán 2018-ban mutatkozhatott be a brazil bajnokságban patinás klubnak számító Fluminense színeiben, amely tavaly januárban adta el őt az Atalanta részére. Az olasz klubnál jobbára csak a tartalékok közt szerepelt néhány felnőttmérkőzést leszámítva, viszont ősszel csereként már a BL-ben is bemutatkozhatott.

Az U23-as brazil válogatott hátvédjének a szakemberek hatalmas jövőt jósolnak, és a fiatalokat előszeretettel foglalkoztató AS Romában biztosított lehet a további fejlődése, amennyiben élni tud a kínálkozó lehetőséggel.