Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

James Rodríguez a Premier League-ben köthet ki – sajtóhír

A kolumbiai támadó középpályást két angol klub is szívesen a soraiban tudna már januártól, brit sajtóinformációk szerint.


A Real Madrid mellőzött játékosát, James Rodríguezt két Premier League együttes is szeretne szerződtetni még a téli átigazolási időszakban, a The Sun értesülései szerint. Az említett együttesek az Arsenal és az Everton, akik első körben fél évre vennék őt kölcsön, de kötelező vételi opciós joggal. A madridi gárda 35 millió eurót szeretne érte kapni legalább, amelyet mindkét együttes kifizetne érte, azonban csak januárban.

Egyik csapatnál sem kérdéses, hogy erősítést jelentene James, az Arsenal és az Everton támadójátéka sem a legmegfelelőbb, és a problémát a középpályán látják mindkét együttesnél. A “kékek” előnye annyi lehet, hogy Carlo Ancelottinak nagy kedvence a kolumbiai játékos, aki már a Napolihoz is elakarta csábítani, de az nem jött össze neki.

A 28 éves középpályás nyáron tért vissza a Bayern München együttesétől a Real Madridhoz, ahol szintén kölcsönben volt, de idén sem sikerült beverekednie magát Zinedine Zidane állandó kezdőcsapatába.

James Rodríguez a királyiak színeiben 122 tétmérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 37 gólt és 41 gólpasszt jegyzett.