Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eriksen az Inter játékosa – hivatalos

Az Inter a hivatalos twitter csatornáján jelentette be, hogy mindenben megegyeztek a Tottenham csapatával és immáron Christian Eriksen a Serie A gigászának a játékosa. 

Ahogy az köztudott volt Eriksen szerződése a nyáron járt volna le a Spursnél és többször jelezte, hogy nem akar maradni, így “kvázi” kényszerhelyzetben volt a londoni klub az eladását illetően.

Egyelőre a klubok nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen összeg cserélt gazdát ebben a transzferben, ám olasz értesülések szerint 16,9 millió font volt a dán klasszis ára és 2024-ig írt alá Antonio Conte csapatához.

Eriksen 2013-tól egészen idáig erősítette a Tottenhamet, ám immáron a kék-feketék játékosa. És mint alább látható a 24-es mezszámot kapta.