Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: kiütötte ellenfelét a PSG – videóval

A negyedik helyezett Montpellier becsülettel küzdött emberhátrányban is, de ez sem volt elég a kiütéses vereség elkerüléséhez.

A PSG már a 8. percben megszerezte a vezetést: Sarabia szerzett gyönyörű gólt (1-0). A 17. percben még nehezebb helyzetbe került a Montpellier, kapusuk, Bertaud a kiállítás sorsára jutott. Ezután még nagyobb lett a párizsiak fölénye, majd a 41. percben jött az újabb találat: Sarabia szolgálta ki Di Mariat, aki remekül fejezte be az akciót (2-0). Sőt az első félidő legvégén egy balszerencsés mozdulat után Congre vette be a saját kapuját (3-0). A második játékrészben sem változott a játék képe, a hazaiak uralták a találkozót, helyzeteket alakítottak ki. Az 57. percben Neymar kiugratását Mbappé váltotta gólra (4-0). A 65. percben Kurzawa is betalált, ezzel kialakította a végeredményt (5-0). A 88. percben a csereként beálló Cothard megkapta a második sárga lapját is, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Neymar az előző hét forduló mindegyikében gólt szerzett, most azonban nem sikerült neki, az 1978-1979-es idény óta ő lehetett volna az első párizsi, aki egymás után nyolc bajnokin is betalál.

PSG – Montpellier 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Sarabia (8.), Di Maria (41.), Congre (44. – öngól), Mbappé (57.), Kurzawa (65.), ill. 
Kiállítva: – ill. Bertaud (17.), Cothard (88.)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

A forduló további mérkőzései:

Péntek:
Rennes – Nantes 3-2

Szombat:
20:00: Strasbourg – Lille (tv: Digi Sport2)
20:00: Amiens – Toulouse
20:00: Angers – Reims
20:00: Nimes – Monaco (tv: Digi Sport3)
20:00: Dijon – Brest

Vasárnap:
15:00: Nice – Lyon (tv: Digi Sport3)
17:00: Metz – Saint-Étienne (tv: Digi Sport3)
21:00: Bordeaux – Marseille (tv: Digi Sport2)