Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: zsinórban negyedszer játszott döntetlent az Arsenal – videóval

A Premier League 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Burnley otthonában lépett pályára az Arsenal, ám ahogyan az előző hetekben, úgy most sem sikerült nyernie az „ágyúsoknak”, sőt a hazaiak voltak közelebb a győzelem megszerzéséhez, de végül maradt a gól nélküli döntetlen.

Az első félidőben többet birtokolta a labdát az Arsenal, de mindkét csapat előtt akadtak lehetőségek: a Burnley pontrúgások után veszélyeztetett, az “ágyúsok” távolról próbálkoztak. A második játékrészben is hasonló volt a játék képe, sokat elmond a vendégek támadójátékáról, hogy mindössze kétszer találták el a kaput. 10 perccel a meccs vége előtt pedig a kapufa mentette meg Lenoékat. Összességében igazságos eredmény született, de mindkét csapat előtt adódott esély arra, hogy eldöntse a három pont sorsát.

Burnley – Arsenal 0-0 (0-0)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

A forduló további mérkőzései:

Korábban játszották:

Leicester – Chelsea 2-2
Bournemouth – Aston Villa 2-1
Crystal Palace – Sheffield United 0-1
Liverpool – Southampton 4-0
Newcastle – Norwich 0-0
Watford – Everton 2-3
West Ham – Brighton 3-3
Manchester United – Wolverhampton 0-0

Vasárnap:
17:30: Tottenham – Manchester City (Tv: Spíler 1)