Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy küzdelmek és sima győzelmek a Német Kupa szerdai játéknapján

A keddi játéknappal ellentétben szerdán igazi izgalmak voltak a német pályákon, ám végül néhány kivételtől eltekintve ezúttal is a papírforma érvényesült végül.

Arminia Bielefeld – Bayer Leverkusen: 2-3 (1-1). Nagyon megnehezítette a gyógyszergyáriak dolgát a néhány éve még első osztályú, jelenleg harmadik ligás hazai gárda, hiszen a rendes játékidőben döntetlenre álltak a csapatok. A hosszabbítás során azonban végül sikerült a maguk javára eldönteni a mérkőzést a vendégeknek, de dicséretet érdemelnek a bielefeldiek is, akiktől egyébként a 117. percben kiállították Müllert. Gólszerzők: Hille (10.), Schütz (82.), ill. Hegeler (23.), M. Friedrich (56.), Schürrle (94.).

Karlsruhe – Duisburg: 1-0 (0-0). Ezen az összecsapáson az alacsonyabb osztályú együttes kiejtette a magasabban jegyzett ellenfelét. A házigazda igyekezett a kilencven perc során a másodosztály kiesőjelöltjére helyezni a nyomást és a forgatókönyvhöz hozzátartozik, hogy az utolsó percekben Sukalo és Wiedwald személyében két játékost is kiállítottak a duisburgiak közül. A Karsruhe pedig a lehető legjobbkor, néhány minutummal a meccs vége előtt szerezte meg a döntő találatot. Gólszerző: Kempe (88).

Offenbach – Union Berlin: 2-0 (0-0). Az előző kupameccshez hasonlóan ebben az esetben is sikert ért el a harmadosztályú klub – jelen esetben a Kickers Offenbach – a magasabban kvalifikált társasággal – az Union Berlinnel – szemben. A fővárosiak hiába tettek meg mindent, viszonylag sima győzelmet nyert az Offenbach. Gólszerzők: Fetsch (75.), Vogler (85.).

Vfb Stuttgart – St. Pauli: 3-0 (3-0). Gyorsan eldőlt az összecsapás végkimenetele, hiszen már az első félidő előtt háromgólos előnyre tettek szert a „Svábok”, amit könnyedén meg is őriztek a folytatásban. A meccset végigjátszó Hajnal Tamás szerezte a harmadik stuttgarti gólt. Gólszerzők: Traore (21.), Ibievic (22.), Hajnal (41.).

Bayern München – Kaiserslautern: 4-0 (1-0). A bajor szurkolók legnagyobb megelégedésére igen meggyőző produkcióval rukkoltak elő a müncheniek, a másodosztályú „Vörös Ördögök”-nek esélyük sem volt megnehezíteni a hazaiak dolgát. Különösen a sokáig sérüléssel bajlódó Robben és a viszonylag kevés játéklehetőséghez jutó Pizarro volt elemében. Gólszerzők: Pizarro (11., 58.), Robben (49., 88.).

Fortuna Düsseldorf – Borussia Mönchengladbach: 1-0 (0-0). Ahogy arra sokan számítottak, a két élvonalbeli klubcsapat párharca nagy izgalmakat tartogatott, olyannyira, hogy csak a hosszabbítás perceiben sikerült az újoncnak eldöntenie a kupatalálkozót. Gólszerző: Rafael (97.).

VfL Wolfsburg – FSV Frankfurt: 2-0 (0-0). Továbbra is úgy tűnik, jó hatással van a „Farkasok”-ra az edzőváltás, hiszen a Hoffenheim elleni bajnoki siker után a kupából is továbbjutottak másodosztályú ellenfelükkel szemben, mióta megváltak az eddigi vezetőedzőtől, Felix Magath-tól. Gólszerzők: Diego (51.), Dost (61.).

Hannover – Dynamo Dresden: 1-1 (1-1), tizenegyesekkel: 4-3. Igazi kupahangulat jellemezte a találkozót, amelyen pihentette a mester, Mirko Slomkat és Huszti Szabolcsot. Elképesztő feszültség és rendkívül kiélezett meccs került megrendezésre Hannoverben és olyannyira nem tudott a rendes játékidőben felülkerekedni a drezdaiakon az első osztályú együttes, hogy előbb hosszabbítás következett, majd mivel a kétszer tizenöt perces ráadás sem hozott találatot, jöhettek a tizenegyesek. Ebben a játékhelyzetben ugyan nem beszélhetünk papírformáról, hiszen ilyenkor csak a pillanatnyi lelkiállapot dönt, végül mégis Schlaudraffék örülhettek, hiszen, ha a vártnál sokkal nehezebben is, de kivívták a továbbjutást.

Szerző: Budai Levente