Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női labdarúgás: A kulisszák mögött

Ami a szemnek láthatatlan maradt, és ami a hírekből is kimaradt. Több olyan momentuma is volt ezen az őszön a honi női focinak, ami nem válik dicsőségére. Kényszerített interjú, felpofozott játékos, széthúzás, a versenynaptárral kapcsolatos problémák. Vágó Attila sorsa is függőben, de az előzményekről alább.

Egy mellőzés miértje

Szőcs Réka számít a válogatott első számú kapusának. Ez tény, azonban a világbajnoki selejtezőkön mindössze kétszer volt kerettag és egyszer kezdett. Ausztria ellen még az MTK játékosa védett, majd Bulgária ellen már csak a lelátón ülhetett, míg Kazahsztán ellen nem is kapott meghívót. A hivatalos verdikt szerint megsérült, és ezért nem készülhetett Bulgária és Kazahsztán ellen, később azonban kiderült teljesen más oka volt a mellőzésének. Jelesül a botrányosan véget érő Astra – MTK bajnoki után Vágó Attila utasíthatta a hálóőrt, hogy mindenképpen nyilatkozzon a tv-nek, máskülönben az eltiltását kockáztatja. Nos, ami biztos, hogy Réka végül nem nyilatkozott a tv-nek, mire állítólag azzal reagált a kapitány, hogy a szövetségben megpróbálta eltiltatni, de nem járt sikerrel.

Egy elhibázott ösztöndíj-rendszer

Sokan meglepődtek, hogy a válogatottak ösztöndíjban részesülnek. Önmagában nem lenne semmi baj, ha lenne mögötte tartalom, ugyanis sokan ennek következtében inkább „szerettek” a válogatottban edzeni, mint klubjukban. Átgondolatlanul lett kitalálva a térítés, hiszen minden válogatott játékos fixen megkapta a napidíját, a teljesítmény minőségétől függetlenül. A jövőben ezen változtatni kell, mert nem jó az, ha egy játékos csak a pénz miatt válogatott. Ráadásul ezzel még a játékosokat is zsarolni lehetett, hiszen több olyan incidens is kiszivárgott, aminek komoly következményei kellett volna, hogy legyenek. Az egyik ilyen egy állítólagos baráti tasli, amely inkább beillett arculcsapásnak, vagy pofonnak. De a játékosok közül senki sem állt ki a nyilvánosság elé, féltve az ösztöndíját, és kerettagságát. Minderről a klubedzők is tudnak, de a csendrendelet miatt a játékosok sem beszélnek a történtekről.

A másik ezzel kapcsolatos visszásság, hogy egyes labdarúgók ugyan megjelentek az edzőtáborokban, de még nem öltötték, vagy nem fogják felvenni a címeres mezt. A másik, hogy mindenki különböző mértékben részesült ebből a juttatásból. Aszerint, hány összetartáson tudott megjelenni. A megjelenés okai alább.

Miért nem a klubok készítik fel a játékosokat?

A fentebb említettek egyenes következménye, hogy egy-egy klub, amely sok játékost ad a különféle válogatottakba, mindössze két napot tud együtt készülni az aktuális bajnoki fordulóra. Így pedig még inkább kifacsart, fáradt, valós tudásától messze elmaradva tud teljesíteni egy futballista. A fiatalabbaknál ráadásul a tanulás, az iskola rovására megy a rengeteg – heti két-háromnapos – összetartás. A felnőtteknél pedig a munkát hátráltatja. Ugyanakkor nemcsak a sok miniedzőtábor, hanem a sűrű versenynaptár is hátráltató tényezőként hatott. Erre a legjobb példa, hogy az osztrákok elleni vb-selejtező előtt négy(!) nappal játszott az MTK és a Ferencváros egy remek hangulatú, lendületes, ugyanakkor fárasztó összecsapást, aminek következtében a játékosok nem tudtak megfelelően regenerálódni a válogatott meccse előtt.

Mi történt az MLSZ-elnökség előtt?

A 2013-as esztendő utolsó elnökségi ülésén is történhetett valami. Vágó Attila beszámolójának elfogadását függőben hagyta az elnökség, tehát sem elfogadva, sem elutasítva nem lett, legalábbis nem tudni róla. Az viszont biztos, hogy a szakmai bizottsághoz került a javaslattételi feladatkör, miután több helyről is jöttek visszajelzések konfliktusokról, veszekedésekről, és elhidegülésről. Azt fenntartjuk, hogy az éremnek bizony két oldala van, így nem feltétlenül mindenben Vágó Attila a hibás, bár az elmúlt félév történései arra utalnak, hogy nem volt meg a felekben a kompromisszumkészség, ami nagyon nagy hiba. A női szakágvezető beszámolója előtt állítólag George Hemingway, a Honvéd tulajdonosa elhagyta a termet, mondván nem kíváncsi Vágóra, aki kifakadt, hogy Orbán Viktor támogatását élvezi (Később kiderült erről szó sincs). Ez pedig kiverhette a biztosítékot a szövetség elnökénél is, aki megelégelve a szakágban tapasztalható széthúzást a Szakmai Bizottság elé rendelte Vágó Attilát. Az elnökségi ülésen a honi élklubok – MTK, Ferencváros, Viktória – képviselői kifejezték abbéli igényüket, hogy 2014-ben már ne Vágó Attila legyen a kapitány.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit az ösztöndíjhoz. Az MLSZ Vágó Attilától függetlenül vezette be ezt az intézményt a női válogatottaknál, de a hírek szerint a kapitány több játékost is megtévesztett ezzel kapcsolatban, így, ha a kapitány végül megy, az ösztöndíj-rendszer marad, csak picit finomítani kell rajta.

Miért kell politikát belevinni a sportba?

Elhibázott lépés volt Vágó Attila kifakadása az elnökség előtt azzal az ominózus mondattal. De aki benne él a női futballban, nem feltétlenül a kapitány tehet róla, hogy ezzel kell védekeznie, ugyanis az egyik legnagyobb támogatója terjesztette róla széles körben, hogy Orbán Viktor „tette oda” a válogatott élére. Ezzel kapcsolatban idéznénk Virág Ivánnak, a noifoci.com írójának egy bekezdését: „Vágó Attila rosszul reagált konfliktushelyzetekre. Minden felvetődő problémát erőből, hátát a hatalomnak támasztva, a vitapartnert (ellenfelet?) semmibe sem véve, azokat, akiről úgy tartotta, „alatta” vannak, lenézve, helyenként megalázva, a kompromisszumkészség teljes hiányával igyekezett megoldani. Úgy, hogy néha még csak kísérletet sem tett arra, hogy igazad mondjon.
Ez lett a vége.
Munkamódszerére (?) jellemző, hogy egyik legfontosabb érve szerint, őt Orbán Viktor miniszterelnök „tette ide”. Talán peche is volt abban, hogy ezt trubadúrja, Simonyi András a létező legszélesebb körben terjesztette – nem véletlen, hogy még Csányi Sándor (aki pontosan tudta a valós helyzetet) is kénytelen volt rákérdezni. Hasonló anekdota a tűzoltás napjaiban, amelyet több helyről hallottam: számos válogatott játékos kapott telefont, hogy emelje fel a szavát, mert, ha más kapitány lesz, elvész az ösztöndíj…”

Megjegyzés: A cikkben leírtak forrása többek között a noilabdarugas.com és a noifoci.com által leközölt írások. Ezúton is köszönet B. Nagy Zoltánnak és Virág Ivánnak. A Foci Klubnak nem célja az oktalan sárdobálás, ezért is használtuk fel az előbb említett úriemberek bejegyzéseit, hiszen ők a sűrűjébe élnek régóta, természetesen igyekszünk objektívek lenni, de ebben a kérdésben a szubjektivitás, a saját szemünk által látott dolgok is fontosak. Ami a jövőt illeti, több név is felmerült, mint Vágó Attila utódja, így nem csak a női vonalon dolgozó edzők között, de olyan férfiedzők között is lehetne nézelődni, akik huzamosabb ideje kispad nélkül vannak.

Gavalovits Sándor