Kedden, és Szerdán rendezték az orosz kupa nyolcaddöntőjének találkozóit, melyeken született pár meglepetéseredmény, és szinte minden összecsapás szoros eredményt hozott.
2012. 10. 30. Kedd
Yenisey – SKA-Energia Khabarovsk 1-0
Gólszerző: Bazanov (21. perc)
Mordovija Szaranszk – Zenit Szentpétervár 0-2
Gülszerzők: Szemak (65. perc), Criscito (90.)
Első osztályú klubok csatája, bár viccesen megjegyezhetnénk, hogy a két egylet között osztálykülönbség van. Az autonóm Mordvin köztársaság, fővárosába, Szaranszkba látogatott a Gazprom által pénzelt sztárcsapat. Az első félidőben is már jól látszott, hogy a ligautolsó vendéglátóknak nem sok sansza van a tovább jutásra, ám kihúzták kapott gól nélkül. Mindössze a 65. percben tört meg a jég, ekkor Szergej Szemak vette be David Jurcsenko hazai kapuját, a győzelmet pedig a 90. minutumban biztosította be az olasz védő, Domenico Criscito.
Kuban Krasznodar – FK Krasznodar 1-0
Gólszerző: Pizzeli (19. perc)
Krasznodari rangadó, és újabb magyar játékos klubjától búcsúzhattunk a Kubok Rossiiban. A vendégek magyar játékosa, Koman Vladimir sajnos ebben a körben már nem ünnepelhetett továbbjutást.
FK Rosztov – Szpartak Moszkva 0-0 (tizenegyesekkel 3-2)
A rendes játékidő, és a kétszer tizenöt perces ráadás döntésképtelen játéka után, a tizenegyes párba döntött. Érdekesség, hogy a papíron esélytelenebb Rosztov amúgy is leszállóágban van, formáját tekintve, addig a sokkal értékesebb kerettel rendelkező moszkvaiak most indultak meg felfelé a bajnoki tabellán. Mindezek fényében meglepő a Szpartak kiesése, míg a hazai FKR így már a legjobb 8 között van.
2012. 10. 31. Szerda
Anzsi Mahacskala – Krilja Szovjetov Szamara 2-1
Gólszerzők: Burmistrov (21. perc), Serderov (87.), illetve Petrov (9.)
Brusztolós meccsen van túl, minden magyar ,,anzsimacskakajája”. A dagesztáni sztáregylet hátrányból volt kénytelen felállni a Szamara ellen, a fordítást pedig külön nehezítette, hogy a 66. percben a bíró kiállította a saját nevelésű hazai védőt, Rasim Tagirbekovot. Mindezek ellenére a hajrában sikerrel vették be a vendégek kapuját, így Eto’oék várhatják a következő kör sorsolását.
Tyerek Groznij – Lokomotiv Moszkva 3-1 (h. u.)
Gólszerzők: Almeida (26. perc büntető, 108.), Utsiev (105.), illetve Caicedo (82.)
A hosszabbításban beszedett két sorsdöntő góllal esett ki a fővárosi vasutas alakulat. A Lokomotiv egyre mélyebb gödörbe kerül, ebből az idényből már nem sok szépet hozhatnak ki Slaven Bilicék. A Tyerek pedig egyre fényesebb sikereket arat, így nem volt hiába, az utóbbi időben beleölt pénz a csecsen kirakatcsapatba.
CSZKA Moszkva – Tyumen 3-0
Gólszerzők: Honda (33. perc), Mamaev (69.), Musa (84.)
A bajnokságban éllovas moszkvai klub bár a lehető legjobb felállásban futott ki a gyepre, simán, félgőzzel is könnyedén jutott túl soros ellenfelén, az alsóbb ligás Tyumenen.
Dinamo Moszkva – Khimki 2-1
Gólszerzők: Kuranyi (82. perc), Panyukov (87.), illetve Sobolev (56.)
Dzsudzsák Balázsék hanem is könnyen, de bejutottak a negyeddöntőbe. Ellenfelük, a másodosztályú Khimki volt, amely komoly feladat elé állította a Dinamot. Az egy gólos vendégvezetést, csak az utolsó tíz percben sikerült visszájára fordítania a hazaiaknak.
Szerző: Balogh József