Már szabadságon a Kecskemét
Az utolsó őszi forduló – amely a második tavaszi – megérdemelt MTK sikert hozott. A vendég Kecskemét,játékosai mintha kivették volna szabadságukat, vérszegény produkcióval rukkoltak ki ezen az estén.
A találkozó nem is kezdődhetett volna jobban a hazaiaknak. Az első fél órában lényegében eldönthették volna a három pont sorsát Kanta Józsefék, ám mindössze két gólt sikerült szerezniük ebben a szakaszban, igaz mindkettő szépségdíjas találat volt. Az első félidőben még szereztek egy újabb gólt a kék-fehérek, hogy aztán fordulás után szépítsen a lila-fehér társaság, ám több gólt már egyik csapat sem tudott szerezni, így megérdemelten nyert a fővárosi csapat, még ilyen arányban is.
MTK – Kecskemét 3-1 (3-0)
Hidegkútistadion, 1100 néző, v.: Szabó Zsolt (Márkus Tamás, Horváth Róbert)
MTK: Hegedüs – R. Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Vass P. (Bese, 75.), Zsidai, Kanta J., Vadnai, Csiki (Rácz F., 90) – Tischler (Balajti, 83.)
Kecskemét: Borszéki – Koszó, Póti, Balogh B., Forró – Ramos, Szavics (Balázs Zs., 68.), Patvaros (Bertus, a szünetben) – Litsingi, Salami (Pekár, a szünetben), Burgos
g.: Csiki (11., 30.), Vass P. (40.) ill.: Litsingi (72.)
s.: Póti (58., felrúgta Csikit), Zsidai (buktatta Ramost)
p.: –
11. perc: Tischler tizenhárom méterről nem tudott rendesen lőni, a labdája éppen Csiki elé került, aki Koszó mellől a bal sarokba lőtt. 1-0
30. perc: Kanta J. gurította le a megítélt szabadrúgást Csikinek, aki huszonöt méterről kapura lőtt, és Borszéki keze mellett a léc alá vágódott a labda. 2-0
40. perc: Vadnaitól indult ki a harmadik gólt hozó támadás. Vass Patrik lövése előbb Balogh Béla hátáról Forró kezére pattant, majd az ide-oda flipperező labdára Vass csapott le, és hat méterről a kapuba helyezi azt. 3-0
72. perc: Litsingi ugrik ki Burgos labdájával, jobbal Hegedüs mellett a kapu bal alsó sarkába lő. 3-1.
Szerző: Gavalovits Sándor