Hamsik nem fog távozni- Videó a legszebb pillanatairól
Marek Hamsik a Napoli 25 esztendős játékosa nyilatkozatában elmondta, hogy nem fog eligazolni. Habár hozzátette, hogy lenne lehetősége máshol játszania, de ezen klubok nevét nem árulta el.
„Nekem a Napoli a második otthonom, és a távozás gondolata amióta itt vagyok meg sem fordult a fejemben. Nyáron is Napoli játékosa maradok ,bár lenne lehetőségem kipróbálni magamat máshol is.”– mondta a 60-szoros Szlovák válogatott csapatkapitány.
Hamsik még mindössze 18 éves volt, amikor bemutatkozott a Serie A-ban a Brescia csapatában. Igaz ott csak egy mérkőzésen lépett pályára csereként és mindössze 26 percet játszott. A Brescia kiesett a Serie B-be, ahol Hamsik már sokkal többször lépett pályára, s felkeltette a Napoli érdeklődését. A 2007/08-as szezontól kezdve játszik az Azzurriknál, ahol szinte mindig alapember volt, s ezt góljaival és gólpasszaival hálált meg. A jelenlegi szezonban klubja második legeredményesebb játékosa az uruguayi Cavani mögött 9 góllal és 13 gólpasszal, valamint idén átesett a 200. olasz élvonalbeli fellépésén is.
Báló Bence