Nem lesz komoly hiányzó a Juventus keddi BL keretéből
Kedden folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei, immáron a negyeddöntőkkel. A Juventus a Bayern München otthonába látogat, ahova a legerősebb kerettel tudnak ellátogatni, hiszen Vucinic és Giovinco is pályára léphet.
A montenegrói csatár keretbe kerülése azért volt kérdéses, mert a pénteki Anglia elleni Világbajnoki selejtező után, lázzal tért vissza Olaszországba. Emiatt kénytelen volt kihagyni a hétvégi Derby d’Italiat, melyet csapata 2:1-re megnyert. Sebastian Giovinconak a 22 fős BL keretbe való kerülése azért volt kérdéses, mert a hétvégi Inter elleni bajnokin Cambiasso csúnyán odalépett neki. Ennek eredményeképpen kénytelen volt kihagyni a vasárnapi edzést, de úgy tűnik, hogy sérülése nem komoly, s Antonio Conte vezetőedző számít rá.
A legrangosabb európai kupasorozatban eddig mindkét csatár 6 alkalommal lépett pályára, s egyaránt kétszer találtak be. Antonio Conte mesternek pedig biztos nagy szüksége lesz a támadóira a bombaerős Bayern ellen.
Báló Bence