Immáron húsz mérkőzés óta veretlen az ETO – Videó
Pécsett abban reménykedtek, hogy egyszer minden sorozat megszakad, és sikerül pontot tenniük az ETO 19 meccses veretlenségi sorozatára. A szakadó esőben lejátszott találkozón azonban a vendégek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben a mély talajú pályán.
Hazai oldalon az idei mindhárom fordulóban betaláló Grumics nem tudta vállalni a játékot, míg a vendégeknél Koltai és Pátkai hiányzott sérülés miatt. Az első percekben nyomott az ETO, több szögletet is rúghattak, ám az első nagyobb helyzet nem pontrúgás után, hanem egy jobb szélről laposan belőtt labda nyomán keletkezett: a 9. percben Kink lépte át a labdát, a mögötte érkező Trajkovicsot azonban ezzel megzavarhatta, hiszen a légiós pont a kapu közepén álló Dibuszhoz gurított. A 12. minutumban szintén a két légiós volt a főszereplő, akciójuk azonban ezúttal gólt eredményezett: Kink egy megkerülős csellel csapta be védőjét a bal szélen, majd középre adását követően az üresen álló Trajkovics a kapu bal oldalába lőtt. Négy perccel később szép pécsi akciót követően Simon lőhetett, ám Sztevanovics helyén volt. Fél óra játék után hazai szögletet követően Sztevanovics húzta le a labdát, előrevágott labdájával Kink ment el ismét a bal szélen, lövését Dibusz még bravúrral hárítani tudta, középen azonban csak győri játékos érkezett, így Kronaveternek nem okozott gondot az üres kapuba gurítani a labdát. A 33. percben páros kiállítás következett: Bognár Tamás játékvezető Balogh Béla és Marek Strestík páros produkcióját jutalmazta piros lappal. A 35. percben Lázár lőtt hat méterről a kapu fölé, a félidő végén pedig Zeljkovic emelt 16 méterről a lécre.
A második félidő elején leült a mérkőzés, a Győr nem erőltette már annyira a támadásokat, átadta a területet a Pécsnek. A 70. percben Akassou kézzel állított meg egy győri akciót, amely után újabb kiállítás következett. A találkozó vége felé még megélénkült ugyan a mérkőzés, ám újabb gól már nem esett, így a vendégek veretlenségi sorozata továbbra sem szakadt meg és már húsz meccsesre hízott.
Pécs – Győr 0:2 (0:2)
Pécs, 2000 néző Vezette: Bognár Tamás
Pécs: Dibusz – Lázár, Causic, Balogh, Zeljkovic (Szatmári, 69.) – Wittrédi (Horváth Zs.,79.), Akassou, Nagy O. (Gaál, 45.), Uzoma, Koller – Simon
Győr: Sztevanovics – Svec, Takács, Lipták, Völgyi – Trajkovics (Pilibaitis, 55.), Kamber, Kronaveter – Varga R. (Dudás, 85.), Strestík, Kink (Andrics, 73.)
Gólszerző: Trajkovics (12.), Kronaveter (29.)
Kiállítva: Balogh (33.), Akassou (70.) illetve Strestík (33.)
Móra Tamás