Ugyan azt a német futball szerelmeseinek nagy része már biztosan tudja, hogy a szombati, Frankfurtban aratott győzelmével ismét, huszonharmadszor is bajnoknak vallhatja magát a bajor sztáralakulat, érdemes röviden megemlékezni az elképesztő Bundesliga-szereplésről.
A „bőrnadrágosok” jelenleg húszpontos előnnyel vezetik a tabellát az előző két szezon első helyezettje, a Borussia Dortmund előtt és a Bundesliga 1963 óta íródó történetében soha ilyen korán – április 6-án, illetve a 28. fordulót követően – nem tudott behozhatatlan előnyre szert tenni a mindenkori első helyezett. Ráadásul, ha csak a tavaszt vesszük figyelembe, azzal szembesülhetünk, hogy a tíz idei meccs mindegyikét megnyerte az Isar-parti gárda!
Nem akármilyen produkcióra, illetve csapatjátékra vall, hogy mindeddig hetvenkilenc gólt szereztek Jupp Heynckes játékosai, ugyanakkor mindössze tizenhárom bekapott gól miatt kellett bosszankodniuk. A szakértők szerint a müncheniek egyik nagy fegyvere, hogy a kiváló képességű futballisták nagyszerű közösséget alkotnak és mindenki alárendeli magát a sikerért. Sokan nagy szerepet tulajdonítanak továbbá a sikerkovács tréner, Heynckes mellett Matthias Sammernek is, hiszen a sportigazgató – talán még a vezetőedzőnél is kínosabban – ügyel a jó csapatszellemre, valamint arra, hogy a sikeréhség az egész idényre megmaradjon a csapaton belül.
Németországban kiemelkedő sikereket elérő játékossal erősített tavaly nyáron a Bayern München Javi Martinez személyében, s a világ- és Európa-bajnok spanyol középpályás megszerzése a nemzetközi futball számára is fontos jelzés volt: most már az átigazolások tekintetében is fel tudja venni a versenyt a Bayern. Ezzel kapcsolatban Uli Hoeneß elnök többször hangsúlyozta, hogy a Bayern München Európa legegészségesebb pénzügyi helyzetben lévő klubja.
Mostantól kezdve pedig már csak az lehet a kérdés, vajon mire lehetnek képesek Schweinsteigerék idén a Bajnokok Ligájában, illetve a Német Kupában, valamint hogyan tudja fokozni az eddigi varázslatot a nyáron érkező Pep Guardiola?…
Szerző: Budai Levente